Ligetvári Anita - Noiseg.hu

Júniusi Művészetterápiás Alkotó Délelőtt

Térkép betöltése...

Elérkeztünk május végéhez, ami az év körforgásának egy jelentős szakasza, mert elbúcsúzunk a tavasztól, és ezzel elkezdjük megélni a nyár hónapjait. Minden ami a természetben történik, azaz érzelmeinkre és a lelki dinamikánkra is hatással van. Pozitív és negatív irányban terelnek ezek az energiák, attól függően, hogy milyen élményeket, mintákat hozunk magunkkal a magzati és a gyerekkorunkból.

Kollázs nyári virágokból

Az intézményesített hitrendszer, az egyház megjelenése előtt az emberek a természet változásaival, a fény dinamikájával, a rájuk ható természeti változásokkal, és ezeket támogató beavató vagy egyéb rítusokkal voltak egységben a természettel, és annak lelki-szellemi változást hozó irányával.

Anselm Grün írja: „az egész… év a psziché drámája, amelyben minden jó és rossz rezdülésével önmagát alakítja”

Jung is nagy jelentőséget tulajdonított a rítusoknak, „a lelki higiénia módszereinek” nevezte őket.

A tavasz és nyár határán éljük meg Pünkösd ünnepét, ami arra bátorít minket, hogy lépjünk ki önmagunkból, és induljunk el egymás felé, találjuk a meg a másikkal a közös nyelvet, összhangot. Növekedjünk, váljunk színesebbé, belsőleg gazdagabbá a másik által.

Ezekre remek lehetőséget teremtenek a nyári fesztiválok. Kivisznek a kapcsolatok, a külső és belső élmények színpadára minket. Egyszerre van jelen a nagyon fizika, anyagi világ és a szellemi lét is egyaránt.

A májusi egység után újra a szétválás következik. Ilyenkor figyelhető meg a legjobban, hogy milyen arányban vannak bennem jelen a fizikai, az érzelmi, a lelki-szellemi lét. Mennyire vagyok beleragadva egy-egy szintbe? Ennek felismerésével, hogyan tudom a hangsúlyt áthelyezni, kiegyensúlyozottá tenni magamban mindhárom síkot. Hiszen az ember csak akkor működik jól, ha egy dinamikus egyensúlyban van, alkalmazkodva a természet ritmusához és az élet aktuális feladataihoz.

A következő önismereti Művészetterápiás Alkotó Délelőttön erre kaphatsz választ.

Téma: Hogyan van bennem jelen a fizikai, érzelmi és lelki-szellemi szint? Mennyire tudok kinyílni a földi lét illetve a szellemi, spirituális lét felé?

Időpont: 2017. június 3. (szombat) 10:00-13:00

Helyszín: Ibis Hotel, Győr, Szent István út 10/b. Arrabona terem

Részvételi díj: 3000 Ft/fő

A kiscsoportos létszám miatt a regisztráció kötelező.

Ha kérdésed van, akkor a 20/264-65-84 számon vagy az info@noiseg címen tudod feltenni.

 

 

Időpont:
2017.06.03.
10:00-13:00

Helyszín:
IBIS Hotel
Győr
Szent István út 10/B.


Jelentkezés

Foglalás zárva erre az eseményre.