Ligetvári Anita - Noiseg.hu

Hódolunk a művészetnek

Hódolunk a művészetnek hover background

aug 21
2017

 

A művészetek, illetve a művészek is középpontba kerültek az elmúlt pár napban. Vancouverben és a környékén minden évben, művészek egy-egy napra megnyitják a házaikat, műtermeiket. Mi időhiány miatt csak egy helyre mentünk el. A hely ismeretlen volt, így nem tudtuk, hogy mire számítsunk. Egy lakásra, vagy műteremre?

Megint szerencsések voltunk, mert egy régi szeszfőzde üzemet vásárolt meg valaki, és alakította át műtermekké. Talán Győrben is tudnánk így hasznosítani a Szeszgyárat. El tudom képzelni egy művészeti centrumként vagy alkotó házként, ahol festészetet, táncot, fazekasságot, amatőr színházat lehetne működtetni, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, és mivel én tudok túl nagyot is álmodni, és, hogy egy kicsit haza is beszéljek, egy egy önismereti centrum is elférne benne. Művészetterápiával, táncterápiával, Hellinger -féle családállítással, szomatodrámával stb. És, még egy jó hír lenne, hogy akkor megszűnne a csúcsidőben, a 10 percig tartó leeresztett sorompó is, mivel a cefrét már nem kellene szállítani egyik helyről a másikra 5 km/órás sebességgel. Szóval, ha valaki szponzorálni szeretné az álmaimat, hívjon nyugodtan! 🙂

Visszatérve New Westbe, ahogy a helyiek hívják a városukat, a helyi művészek bérelhetnek egy-egy icipici helyiséget ebben a régi épületben, és ott alkothatnak. Voltak amatőrök, akik szinte „csak” hobbi szinten, kikapcsolódás képpen alkotnak. Ez nálunk sem lenne rossz, szerintem elég sok anyuka szakadna ki szívesen, hetente egy-két alkalommal a családi mókuskerékből, hogy egy kicsit az alkotásba elmélyülhessen, és általa feltöltődhessen. Így egy kipihent feleséget, illetve anyát kapna vissza a család. Az amatőr szakaszból volt aki nemezelt, horgolt, kötött, és varrt.

Az elkészített termékeiket felajánlották árverésre, mert a házban jótékonysági rendezvényeket is szerveznek, a különböző technikák tanításán kívül.

Egy ehhez hasonlóra mentünk volna el, de sajnos későn vettük észre a programot, és beteltek már a helyek. Igaz, csak a lista végére kerülhettünk volna, mert Alzheimer betegnek és hozzátartozóiknak szólt elsődlegesen a felajánlás, hogy ők az együtt töltött időn, és az alkotáson keresztül ventillálni, és támogató közösséget tudjanak kiépíteni.

Az Alzheimer szimbóluma itt a tulipán, ezért ezen a rendezvényen ezt festették a betegek és a hozzátartozók egyaránt. A résztvevők anyag és egyéb költségeit több cég felajánlott támogatásából fedezték.

Az amatőrökön kívül láthattunk még különböző profikat is, akikkel el lehetett beszélgetni, hogy hogyan dolgoznak, miért ezt, és miért így csinálják, és természetesen, ha megtetszett egy-egy alkotásuk, akkor azt meg is lehetett vásárolni.

A nézelődés fáradalmait ki lehetett pihenni, vagy éppen a kialakuló kapcsolatokat meg lehetett erősíteni a kis büfében, ahol művészekhez illő bohósággal berendezett fotelokban, székeken fogyaszthattuk el a kávénkat, teánkat vagy muffinunkat.

Az épületben szoktak még esküvőket is rendezni, akiknek bejön a Lofthause-os feeling. Én mondjuk jobban preferálom a győri barokk házasságkötő termet, de hát nem vagyunk egyformák!

A nap zárása képpen – ezt egy kicsit szégyenlem leírni, de nem kozmetikázom az élményeimet -, elmentünk a néhány buszmegállóra lévő IKEA-ba, ha angolosan akarod ejteni, akkor Ájkía-nak ejtsd légyszi’, én azóta, hogy ez elhagyta a nővérem száját, ezen röhögök… 🙂

A mentségünkre szolgál, hogy egészségmegőrző céllal mentünk, még pedig speciális párnáért, amivel kicsit tehermentesíteni tudjuk a családilag gerincferdüléses hátunkat.

Én az ilyen otthoni a párnámat mindenhova viszem, mint egy gyerek a mackóját, de azért Kanadába nem akartam hozni, meg nem is fért bele a bőröndbe. Na jó, ha belefért volna, akkor hoztam volna, bevallom!

Szerintem tudták, hogy megyünk, mert végigjártuk az egész Ájkiát, és a pénztár előtt 10 méterrel találtuk meg. Az én művészlelkű és tárgyfüggő nővéremet minden egyes sorról úgy kellett elrángatnom! Egy szerencsém volt, hogy még nem vagyunk mindig ott, az az volt, hogy zárás előtt egy órával estünk be, így a célra kellett koncentrálnunk!

A nap fáradalmait a Fraser folyó partján, illetve a sétányán pihentük ki, egy késői halvacsorával megspékelve.

A következő alkalommal nővérem két nyugdíjas korú barátnőivel eltöltött napunkról írok, amiben volt, 4 órás várakozás, hamburger evés, egy majdnem baleset -tényleg centiken múlott-, és 4 nő 2 bőrönd és egy nagy alvómatrac egy kis kocsiban életheéyzet. Egy kis idő lesz, amíg feldolgozom ezt a fél napot! 🙂

Közelgő események

Hírlevél feliratkozás

Rólam

ligetvari_anita_smallA pályaválasztás során a segítő szakmák felé húzott a szívem. Az ELTE­Természettudományi Karán végeztem mikrobiológus­technikusként, és hét évig dolgoztam a Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ Mikrobiológia Kutatócsoportjában. 2001-ben elvégeztem a MANTRA Alternatív Természettudományi Szabadegyetem 3 éves képzését, ahol parapszichológusi oklevelet szereztem. Ezzel párhuzamosan kezdtem el a Transzperszonális Pszichológia és Légzés Intézet 3+1 éves képzését. 2003-ban transzperszonális pszichológus­légzéstréner oklevelet kaptam, amelyet ma már Transzperszonális Vivation­légzéstrénernek neveznek. 2008-ban kaptam meg a transzrelaxációs­terapeuta oklevelemet. 2011-ben a DONA (Észak Amerikai Dúlák Szövetsége) egyik oktatótanára, Debra PascaliBonaro által tartott posztpartum (gyermekágyi)dúla, majd 2012ben a Napfogyatkozás Egyesület szervezésében Gyászcsoportvezető képzésen vettem részt. Jelenleg a LEA (Lelki Egészségvédő Alapítvány) győri, művészeti terápiás­foglalkoztató képzésén veszek részt. 2001 óta egyéni terápiákat, csoportokat, hétvégi műhelymunkákat, előadásokat vezetek és tartok.