Ligetvári Anita - Noiseg.hu

Hogyan éltem túl az első napokat?

Hogyan éltem túl az első napokat? hover background

aug 09
2017

Az első napokban úgy éreztem magam, mint egy kómából ebredező ember, és mivel még térben és időben nehezen tájékozódtam, ezért gyámság alá helyeztek. A gyámom a nővérem lett, aki felszerelkezett egy hosszú listával, amire az elintézendő dolgokat írta, a hátára kanyarította a hátizsákját – itt mindenki ezt hord -, és elindultunk a városi elintézős túránkra. Mivel annyira örült az itt létemnek -még mindig tart-, hogy teljesen felvillanyozódott, és talált magán egy magasabb sebességfokozatot, amit én a 24 órás utazásommal és 4-6 óra alvásaimmal egy kicsit nehezen követtem. Ezért mi élőben adtuk elő a Károly bácsi és Frakk jelenetét, amikor is a kisöreg repül Frakk után. Két napig én voltama repülő Károly bácsi.

A nővérem Vancouver mellett él, New Westminsterben, ami egy Győr nagyságú város, tehát azért itt is van mit bejárni és megismerni.

A város egy része forgalmas utakból és 15-20 emeletes betonházakból áll, amik persze nem túl vonzóak, de mivel Kanada idén lett 150 éves, nem várható el, hogy a mi európai, több száz éves építészeti csodáinkat lássuk viszont. A főutaktól beljebb, a kisebb utcák felé menve, mintha egy másik világba csöppennénk be. 50-60 éves színesre festett faházak kísérnek bennünket, kis növényoázisokkal tarkítva.

 

Ebben a kis virtuális sétában meg kell, hogy álljunk egy pillanatra, mert sajnos a festői képet lerombolja a szélsőséges időjárás, ami a tartomány belsejében lévő nagy erdő tűz miatt eléggé elviselhetetlen és utópisztikus. Az itteni átlag hőmérsékelethez képest majdnem 10 fokkal magasabb a hőmérséklet, ami nekem nem lenne gond, mert így is 30-32 fok van, ami szerintem nyáron elviselhető lenne, de az érkezésem előtt pár nappal megfordult a szél, és elkezdte erre fújni az ország közepén égő erdőkből a füstöt. Az ég egy reménytelen késő őszi képet mutat, amiről azt hiszi az ember, hogy egy kicsit be van felhősödve, de aztán felvolágosítják az embert a helyiek, hogy ez nem felhő, hanem füst. A város körül egy-két kisebb dombocska látszik, de a nővérem mondta, hogy mögöttük havas csúcsu hegyek vannak, csak most ezeket eltakarja a füst. A hétvégétől lehűlést mondanak, reméljük kiviszi a füstöt, vagy vissza fordul a tartomány belsejébe, ahol sokkal kevesebb a lakott terület.

Az ismerősei, barátai közül, akiknek bemutatott már, mindenki a második mondatában el kezdett szabadkozni az időjárás miatt, mintha tehetnének róla, és reményüket fejezték ki, hogy amíg itt vagyok, kitisztul az ég, és láthatom a tájat a valódi szépségében.

Sajnos az internetes és telefonos átállás nem ment zökkenőmentesen, és két napig el voltam vágva az online világtól, de aztán szépen lassan minden megoldódott, és vissza tudtam kapcsolódni az éterbe.

Érdekes, hogy azért egy kissé megingott a biztonságérzetem, kiszolgáltatottnak és elveszettnek éreztem magam. Be kell, hogy valljam önamgamnak is, hogy már annyira természetesnek és könnyűnek tűnik az online világ, hogy nehéz nélküle léteznem. Megszoktam a gyorsaságát, az elérhetőség biztonságát, és nem utolsó sorban a pozitív vagy negatív élmények azonnali megosztását. Ez felérhet akár egy rapid terápiával is, amikor rögtön megosztjuk, vagy éppen ventilláljuk a történések érzelmi hatásait, a jó és a rossz oldalával egyaránt.

Csütörtök délutánonként egy biopiac üzemel egy kis folyócska melletti kis parkban, ahol az önmaguk által termelt és készített dolgokat árulják a termelők. Megtalálható közöttük egy mérnökházaspár is, akik nem kaptak megfelelő minőségű csirkehúst és tojást, ezért elindítottak egy kis vállalkozást, és néhány év alatt felfejlődtek annyira, hogy letehették a tervező eszköszöket, és ma már csak a farmjukkal foglalkoznak. Az árusok között van még többek között sajtot termelő, sört főző, süteményt sütő, mézet és zöldséget termelő is. A kedvencem a kanál író hölgy, aki a növények mellé szúr le régi kanalakat, amikre a különböző szöveget ír, mint: Nőjjél nagyra! vagy Itt szeretetben növekszel!

Az elutazásom előtt a Facebookon találtam egy videót, amiben egy orvos (!) arról beszél, hogy mennyire fontos, hogy naponta 2-3 percre leföldeljük magunkat, magyarul mezítláb mászkáljunk. Kiemelte, hogy a repülőút után megaztán végképp fontos!

Megfogadva a tanácsát, a biopiac parkja szélén ledobtam a cipőimet, és a kellemes füvön mentem végig, és tényleg éreztem, hogy a fáradságom, a feszültségem, és az idegenségérzésem egyre jobban halványul. Az árusok között nézelődve egy fiatal eladó lány felém kiáltott: Te vagy az én testvérem, mert te is szeretsz mezítláb menni! Ezért megkínált egy általa sütött omlós csokoládés csodával. Dupla haszon volt mezítláb menni, mert fel is töltődtem, és még csokis süteményt is kaptam. Ti is menjetek naponta 2-3 percet mezítláb, ha sütit nem is kaptok, de a napi stresszt levezetitek, és feltöltitek magatokat energiával!

Hadd zárjam egy péntek esti eseménnyel ezt a bejegyzést. Augusztusban minden péntek este a Fraser folyó partján foodtruck fesztivál van sörrel és borral. Természetesen részt vettünk az eseményen a Nővéremmel. Az egyik standon egy környezetvédelmi kvíz volt, és olyan jól teljesítettünk, hogy nyertünk egy-egy praktikus vizestömlőt, bár minket a név kötelez, mert Édesapánk környezetvédelmi szakember, tehát mi az „apatejjel” szívtunk magunkba a környezetvédelmet, szóval Apa büszke lehetsz ránk! A sikerünket természetesen sörrel ünnepeltük. 🙂

A következő bejegyzésem az első Vancouverben töltött napomról fog szólni.

Közelgő események

  • Nincs esemény

Hírlevél feliratkozás

Rólam

ligetvari_anita_smallA pályaválasztás során a segítő szakmák felé húzott a szívem. Az ELTE­Természettudományi Karán végeztem mikrobiológus­technikusként, és hét évig dolgoztam a Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ Mikrobiológia Kutatócsoportjában. 2001-ben elvégeztem a MANTRA Alternatív Természettudományi Szabadegyetem 3 éves képzését, ahol parapszichológusi oklevelet szereztem. Ezzel párhuzamosan kezdtem el a Transzperszonális Pszichológia és Légzés Intézet 3+1 éves képzését. 2003-ban transzperszonális pszichológus­légzéstréner oklevelet kaptam, amelyet ma már Transzperszonális Vivation­légzéstrénernek neveznek. 2008-ban kaptam meg a transzrelaxációs­terapeuta oklevelemet. 2011-ben a DONA (Észak Amerikai Dúlák Szövetsége) egyik oktatótanára, Debra PascaliBonaro által tartott posztpartum (gyermekágyi)dúla, majd 2012ben a Napfogyatkozás Egyesület szervezésében Gyászcsoportvezető képzésen vettem részt. Jelenleg a LEA (Lelki Egészségvédő Alapítvány) győri, művészeti terápiás­foglalkoztató képzésén veszek részt. 2001 óta egyéni terápiákat, csoportokat, hétvégi műhelymunkákat, előadásokat vezetek és tartok.