Ligetvári Anita - Noiseg.hu

Mit vinnék haza Kanadából?

Mit vinnék haza Kanadából? hover background

aug 29
2017

Utolsó napjaimat töltöm Kanadában. Sok minden kavarog bennem. Az elmúlt bő három hét élményei, amik még közel sincsenek feldolgozva, kibeszélve, elrendezve, erre majd ott lesz az őszi és téli időszak. Nem sürgetem, hagyom hadd bukkanjon fel bennem, aminek most kell feljönnie. Kavarog még bennem az újabb hosszú repülés izgalma és unalma, valamint a hazaérkezés nagyon várt örömteli pillanata.

De mindezek előtt, már az ittlétem elején megfogalmazódott bennem aza gondolat, hogy írok az itteni tömegközlekedési morálról, mert ha egy dolgot választhatnék, hogy mit vinnék haza, akkor ezt vinném.

Ami a legjobban megérintett, az a nyugodtság, a türelem és az együttműködés, ami jellemzi az utasokat egymással és a vezetővel is.

Ami a germán szabálykövető véremnek nagyon tetszett, hogy nincs simlizés, tolakodás a felszállásnál, hanem érkezési sorrendben szépen mindenki egymás mögé áll, és így szállnak fel a buszra.

Mivel a buszok megfelelő gyakorisággal járnak, nem gond, ha már valaki nem fér fel, mert hamar jön a következő. Olyan helyzetnek is szem- és fültanúja voltam, amikor valaki késésben volt, és az utolsó felszálló ember maga elé engedte az utas- és embertársát, hogy időben odaérhessen.

A másik jó találmány, a kerékpárosokat segíti. Ha valaki kerékpárral megy, de mondjuk nem akar egy nagyon magas hegyre feltekerni -mert itt azért előfordul néhány ilyen útviszony-, vagy nem szeretne a belváros legforgalmasabb részén végigtekerni, akkor felteheti a busz elejére a biciklijét.

Mindenki türelmesen megvárja, amíg lezajlik a művelet. Kicsit nagyobb izomerő azért kell, hogy jól rögzüljön a vasparipa, de több nőt is láttam feltenni és levenni a kerékpárját, tehát egy egészséges ember meg tud vele birkózni.

A leszálláskor pedig jelzi a sofőrnek, hogy leveszi a bicajt, addig pedig mindenki türelmesen vár.

Mivel segítő szakmában dolgozom, ezért nekem nagyon fontos, hogy mi emberek törődjünk, figyeljünk egymásra. Ez még fontosabb akkor, ha sérült, gyenge vagy idősebb embertársainkról van szó. Sajnos Magyarorszság még nagyon hátul kullog a mentálisan vagy fizikailag sérült emberek társadalomba való integrálásában, és a hétköznapi életben való támogatásában. Itt Kanadában ez sokkal előbbre jár. Már óvodás korban vegyes csoportokat hoznak létre ép és sérült gyerekekkel, így már kiskorban beépül a tolerancia, az egymásra való figyelés képessége.

Ezt tapasztalható a tömegközlekedésben is. Kerekesszékeseket és az időseket előre engedik a felszállásnál. A felszállás busztípustól függően működik. A modernebb buszok magasságát a buszvezető tudja szabályozni, így egy gombnyomással leeengedheti a buszt a járda magasságáig. A régebbi buszokon szintén egy gomb benyomásávál egy rámpa kinyílik, és ezen fel tud menni az idős ember, például a járókeretével, vagy a mozgássérült a kerekesszékével. A többi ember pedig türelmesen megvárja, amíg megtörténik a fel- és leszállás.

Többször volt, hogy a sofőr segített fixálni a kerekesszéket, majd visszament a vezető ülésébe, felhúzta a rámpát -megnyomta a gombot-, és ezután szállhatott fel a többi utas.

 

A buszon kialakítottak a kerekesszékek számára egy-egy helyet, amit, ha nincs rá szükség, akkor ép utasok is használhatnak. Négy lehajtható ülés található ezen a részen, így nem marad kihasználatlanul a hely.

Itt Vancouverben -gondolom Kanada többi részén is, legalábbis British Columbiában- a buszvezető képzésnél nagyon szigorúan veszik, hogy a vezető udvarias legyen. Láttam, hogy amíg a részeg vagy drogos ember nem inzultálta vagy zavarta az utastársait, addig ugyanolyan udvariasan bánt vele, mint bárki mással.

Ha nem vagy ismerős a környéken, akkor nagyon udvariasan és szolgálatkészen válaszol a kérdéseidre.

Egyik este már egy kicsit elcsigázva, a nővérem számára is ismeretlen útvonalú busszal mentünk, és érdeklődtünk, hogy mennyit kell mennünk a Skytrain-ig, ami olyan, mint nálunk a metró, csak magasan megy, ja, és nincs vezetője!

A sofőr mondta, hogy üljünk le nyugodtan, majd ő szól. Körülbelül tíz perc után, valóban hátra szólt mosolyogva, és ezt mondta: Lovely Ladies, hier we are. Have a nice evening!

Majd megvárta amíg összeszedjük magunkat, felállunk és leszállunk.

A fel és leszállásnál az emberek köszönnek a vezetőnek, és aki a hátsóbb ajtóknál száll le, az egy hangos Thank you-t kiállt a sofőrnek, legyen fiatal vagy idős, férfi vagy nő. Itt a mosolygós és együttműködő helyzet valódi, nem csak marketing.

Bár én nagyon ritkán utazom tömegközlekedéssel, de ilyen utazási élményt kívánok mindenkinek, aki naponta használja a tömegközlekedést!

Ezekkel az élményekkel hagyom el Kanadát, és térek majd vissza a Magyarországi életembe, vissza a gyökereimhez, a családomhoz, a barátaimhoz, az ismerőseimhez.

Még egy bejegyzést szeretnék majd írni, természetesen a visszaútról -remélem kevésbé lesz kalandos, mint az ide felé vezető út-, és hogy milyen volt a nővéremmel, hogyan éltem meg mellette ezt az egy hónapot, milyen emelkedéseink és küzdelmeink voltak egymással, és ezekből mit tudtam továbbvinni?

Közelgő események

  • Nincs esemény

Hírlevél feliratkozás

Rólam

ligetvari_anita_smallA pályaválasztás során a segítő szakmák felé húzott a szívem. Az ELTE­Természettudományi Karán végeztem mikrobiológus­technikusként, és hét évig dolgoztam a Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ Mikrobiológia Kutatócsoportjában. 2001-ben elvégeztem a MANTRA Alternatív Természettudományi Szabadegyetem 3 éves képzését, ahol parapszichológusi oklevelet szereztem. Ezzel párhuzamosan kezdtem el a Transzperszonális Pszichológia és Légzés Intézet 3+1 éves képzését. 2003-ban transzperszonális pszichológus­légzéstréner oklevelet kaptam, amelyet ma már Transzperszonális Vivation­légzéstrénernek neveznek. 2008-ban kaptam meg a transzrelaxációs­terapeuta oklevelemet. 2011-ben a DONA (Észak Amerikai Dúlák Szövetsége) egyik oktatótanára, Debra PascaliBonaro által tartott posztpartum (gyermekágyi)dúla, majd 2012ben a Napfogyatkozás Egyesület szervezésében Gyászcsoportvezető képzésen vettem részt. Jelenleg a LEA (Lelki Egészségvédő Alapítvány) győri, művészeti terápiás­foglalkoztató képzésén veszek részt. 2001 óta egyéni terápiákat, csoportokat, hétvégi műhelymunkákat, előadásokat vezetek és tartok.