Ligetvári Anita - Noiseg.hu

Vancouver, a lélektelenség és a lélek találkozása egy helyen

Vancouver, a lélektelenség és a lélek találkozása egy helyen hover background

aug 10
2017

Az első Vancouverben töltött napomon, rögtön a mélyvízbe kerültem, pedig az Óceánpartig még el sem jutottam aznap. Ennek az oka az volt, hogy Nővérem dolgozott már aznap, így egyedül kellett eltöltenem a „munkaidőt”. Két részre osztódott a napom, mert ebédidőben találkoztunk, de ez csak harminc perc volt.

New Westmisterből Vancouver belvárosáig kb. 50 perc alatt jut el az ember a Skytrainnel, ami olyan mint nálunk a metró, csak vezető nélkül, és magas pályán megy.

Egy negyed órás terület kijelölés és tájékozódási pontok bemutatása után, nővérem eltűnt GDP-t termelni, én meg elindultam felfedezni a környéket. Mivel van egy tökéletes tájékozódó férjem, aki a Holdon is elnavigálja a családját, az elmúlt 11 évben ezt az app-ot nem igazán használtam magamban, ezért egy kis szofterfrissítés céljából az első utamat egy kávézóba tettem. Ez a pánikgomb kikapcsolására is jó volt, mert nincs megnyugtatóbb látvány az ember lányának egy idegen nagy városban, mint amikor látja a helyieket nyugodtan elszürcsölni a kávéjukat, miközben olvasgatnak vagy beszélgetnek. Gondoltam, ha én én is ezt teszem, akkor már baj nem érhet. Mivel itt nem a hazai kis eszpresszókat vagy a kb. 1 dl-es „hosszú kávékat” mérik, hanem szerintem hektoliterekben kapod, volt időm elmélázni a helyzetemen, és felállítani a napi stratégiát. Mivel a kávé annyira sokáig tartott, még olvasni is tudtam, beszélgetőpartner híján, tehát beállt a nyugi szint, és így már pánikolás nélkül nyakamba tudtam venni a Belvárost.

Két fő irányom volt. 1. A környező utcák végigjárása. 2. Art Gallery meglátogatása, mert Monet kiállítás volt/van.

Mivel a legkevesebb hektoliternyi szigorúan koffeinmentes kávé – csakis az íze miatt iszom néha kávét – elszürcsölése után, az utcák és a boltok végigjárása mellett döntöttem, mert tudtam, hogy ez rövidebb ideig tart majd, mint a múzeumban való időtöltésem.

Az egyik felhőkarcolótól mentem a másikig, betérve az ugyanolyannak tűnő x+n-edik boltba. Az épületek valóban monumentálisak, de annyira élet és lélek nélküliek, hogy az ember 1 óra után elkezd belecsúszni a reménytelenség és enerváltság állapotába. Szeretem az építészetet, és felnézek az építészekre, de számomra lelket ölő a sok égigérő üveg és beton. Már értem, hogy a legtöbb drogos és alkoholista között miért az indiánok vannak a legtöbben. Ők anno együttéltek a természettel, amíg a fehér ember be nem tette a lábát, és el nem kezdte megváltoztatni vagy kiírtani őket. Kanada idén 150 éves, de ezt nézhetjük a másik oldalról is, hogy 150 éve kezdte el tönkretenni az indiánokat a fehér ember. Tudom, minden új dolog valaminek a halálálával indul, de lehet, hogy előrébb tartana az emberiség, ha a két kultúra esszenciáját adta volna össze, és abból hozunk létre valami újat és jobbat, mert úgy látom, most egyik oldal sem boldog, és mindenki küzd a saját gyökereinek és lelkének megtalálásáért.

Végre megjött a felmentés a felhőkarcoló, drága butik, homeless kombó bermuda háromszögből az ebédidő képében, és nem túl finom, de attraktív japán ebéddobozzal a hónunk alatt felsétáltunk néhány utcát, ahol egy kis utcarész a pihenőknek, ebédelőknek és fáradt vándoroknak van fenntartva.

Ez még annyira nem is csigázza fel az embert, de ennek a kis utcarésznek van egy kuriózuma, mégpedig egy zongora, amin bárki el kezdhet játszani, ha van hozzá kedve, és némi tudása, és hál’ istennek élnek is vele az arrajárók. Ez a Vancouveri „Jó ebédhez szól a nóta” élő adása.

 

 

Az egésznek az a története, hogy egy normális polgármester, aki észrevette, hogy az emberek nem tudnak kapcsolódni egymáshoz, feltette a választóinak a kérdést -tényleg!-, hogy mit lehetne tenni, kezdjenek el ötletelni. Néhány zeneművészeti hallgató úgy gondolta, hogy a zene összehozza az embereket -a művészetterápiából tudjuk, hogy az érzelmek, a lélek mozgásba lendül általa -, és elmentek lomis piacokra, és felvásároltak 10 romos zongorát. Felhangolták, és kitették Vancouver tíz különböző helyére, hogy az emberek zongoráshassanak, és mások hallgassák, és a közös élmény miatt elkezdhetnek beszélgetni, szövődjenek barátságok és szerelmek!

Ipar- és Képzőművészeti hallgatók pedig felújították és lefestették a zongorákat.

Van amikor több ember összeáll, és egész kis zenekar alakul ki. Szóval, egy ilyen kis klassz helyen ettük meg az ebédünket.

Nővérem visszament a munkahelyére, én pedig elindultam az Art Gallerybe, találkozni Claude Monet-val. Tudom, rövidebb lett volna Párizsba mennem, de most így hozta a sors, hogy mind a ketten egy másik földrészen voltunk egy időben.

Tavaly Firenzében volt szerencsém az Uffizi Múzeumban megnézni a „nagyok” híres alkotásait, és most megint egy ilyen ajándékot kaptam, hogy azokat alkotásokat, amiket a művészettörténeti és művészetterapeutai tanulmányaim során csak könyvekben, albumokban láthattam, most az eredeti méretükben, színvilágukban hathatnak rám, és fogadhatom be őket! Úgy érzem, ez egy ajándék az Égiektől, azért, mert olyan becsületesen végignéztem délelőtt az összes Gucci, Zara, Victoria Secret és egyéb üzletet!

Na, de viccet félretéve a gyönyörű festmények bűvöletében, szerencsére meglehetett állni, mert nem voltak olyan eget rengetően sokan, és ami nagyon pozitívan érintett, hogy a legtöbb teremben le lehetett ülni, és sokáig nézni, hagyni, hogy hathassanak ránk a színek és a formák.

A legnagyobb hatást az tette bennem, amikor beléptem abba a terembe, ahol Monet késői éveiben készült festményei voltak. Szembetűnő, arculcsapó volt a színhasználat változása az előző éveihez képest. Ott valami fordult benne. Mély zöld, barna és bordó színeket kezdett el használni, és öreg, érett fákat festett meg, a legutolsó alkotásain pedig megjelentek már a fehér fények, mintha a lélek már készülődne a fény felé, az átlépéshez.

Ekkor fixálódott bennem 100 %-ban a bizonyosság, hogy valamiylen formában dolgom van a művészettel, mert ezen a kifejeződésen keresztül, az egón túl is kommunikálhatunk önmagunkkal, úgyhogy kedves művészetterápiás Alkotótársaim, készüljetek, mert ősztől megint fejest ugrunk a művészetterápiába, és az alkotásaink által önmagunkba!

Kicsit szédelegve a mély élménytől, kilépve egy táncoló tér fogadott! Egy télen jégpályaként üzemelő terület, tavasztól ősz végéig táncparketté alakul át, ahol minden nap önkéntes tanárok tartanak táncórákat az az aznapi témában . Salsa, rumba, hip-hop stb. Aznap hip-hop volt, vagy valami ilyesmi. Mondjuk, ha egy kis salsa vagy rumba lett volna, én is beállok, de most inkább csak néztem a többieket. Egy DJ szolgáltatja a zenét, és az amatőrtől kezdve a profiig, mindenki együtt táncol. A lépcsőn ülve, a fáradt shoppingolók pedig feltöltődhetnek a táncolók boldogságával és energiájával, és a vásárlás adta pár perces euforikus öröm elillanása után, lassan, de tartósan elkezdhet élni a lelkük.

 

A következő bejegyzésem megint Vancouverbe vezet, de akkor a vizes élményeimet osztom meg veletek.

Közelgő események

  • Nincs esemény

Hírlevél feliratkozás

Rólam

ligetvari_anita_smallA pályaválasztás során a segítő szakmák felé húzott a szívem. Az ELTE­Természettudományi Karán végeztem mikrobiológus­technikusként, és hét évig dolgoztam a Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ Mikrobiológia Kutatócsoportjában. 2001-ben elvégeztem a MANTRA Alternatív Természettudományi Szabadegyetem 3 éves képzését, ahol parapszichológusi oklevelet szereztem. Ezzel párhuzamosan kezdtem el a Transzperszonális Pszichológia és Légzés Intézet 3+1 éves képzését. 2003-ban transzperszonális pszichológus­légzéstréner oklevelet kaptam, amelyet ma már Transzperszonális Vivation­légzéstrénernek neveznek. 2008-ban kaptam meg a transzrelaxációs­terapeuta oklevelemet. 2011-ben a DONA (Észak Amerikai Dúlák Szövetsége) egyik oktatótanára, Debra PascaliBonaro által tartott posztpartum (gyermekágyi)dúla, majd 2012ben a Napfogyatkozás Egyesület szervezésében Gyászcsoportvezető képzésen vettem részt. Jelenleg a LEA (Lelki Egészségvédő Alapítvány) győri, művészeti terápiás­foglalkoztató képzésén veszek részt. 2001 óta egyéni terápiákat, csoportokat, hétvégi műhelymunkákat, előadásokat vezetek és tartok.