Ligetvári Anita - Noiseg.hu

Vasút, autó és négy nő

Vasút, autó és négy nő hover background

aug 21
2017

Ha bármelyikőnk azt hinné, hogy biztonságban van érettebb korú hölgyek társaságában, akkor ezt az illúziót teljesen megsemmisítette az a fél nap, amit nővérem idősebb barátnői körében töltöttem.

Az egész roppant szervezetten indult. Elain barátnőt a vasúton kellett felvennünk 10:30- kor. Előtte 10:15 találkoztunk Denise barátnővel, aki hozott egy szivacságyat, és ő volt a sofőrünk. Az ő elve az, hogy akinek van autója, az segítsen azokon, akiknek nincs!

Úgy terveztük, hogy négyesben megebédelünk, majd Denise elhoz minket autóval nővérem lakására, de ez is összeomlott, amikor kiderült, hogy sín probléma miatt négy órát késik a vonat. A kanadai vasúttársaság a Japánéhoz hasonló precizítással működik, úgyhogy ez a hír a másnapi újságban vezércikk gyanús volt.

Az eltervezett közös ebéd befuccsolt, így B tervet kellett felállítanunk, amivel elütjük a négy szabad óránkat. Mivel Denise egy-két évvel a nyocvanadik születésnapja előtt úgy döntött, hogy eladja a családi házukat, hogy a gyerekeinek ne kelljen majd az ő halála után ezzel vesződniük, és vásárolt magának egy kisebb lakást, ami itt a vancoveri lakás árak alapján is egy kisebb vagyon volt.

Itt ki kell térnem arra, hogy most már Vancouverben több a kínai és indiai arc, mint a fehér. Rengeteg kínai és indiai telepedik le itt, és -isten tudja, hogy miből-, de felvásárolják most már csillagászati áron a régi házakat, háztömböket, és magas felhőkarcolókat húznak fel a helyükre, amiket még magasabb áron értékesítenek. A fehér emberek meg költöznek Kanada más területeire, főként a keleti partra, vagy a nyugdíjasok a ház után kapott pénzükből Európában vesznek egy kisebb házat, főként Olaszországban vagy Spanyolországban.

A Skytrainen vagy buszon utazva és megfigyelve az utastársakat, kisebbségben vagyunk, mi fehérek. Próbáltam távolabbi vagy magasabb perspektívából nézni ezt a folyamatot, és úgy érzem, gondolom, hogy ez egy kiegyenlítődési folyamat.

Amikor az ideérkező angol és francia emberek leigázták és kiszorították a saját lakóhelyükről az indiánokat, végül is elfoglalták másnak az életterét. Most ugyanez történik. Egy másik náció szorítja ki a fehér embert a saját életterületéről. Amikor anno megjelentek a fehér emberek az indiánok területén, összeült a bölcsek tanácsa, és azt az üzenetet kapták az Szellemeiktől, hogy hét generáción keresztül tart majd ez a szörnyűséges folyamat.

Forrás: Art Gallery, Vancouver

Egy indián művésztől hallottam, hogy ő a hetedik generáció, és itt is van a változás. Az életben mindig beáll az egyensúly, és igen, van amikor hét generációt kell várni rá. Mindig van értelem a folyamatokban és az életben, csak a megoldás nem mindig a mi életünkben érkezik meg! Én is nagyon sokszor dolgozom az előttünk járó generációk sérült mintáiból, amiket mi, talán a „hetedik generáció” tudunk kijavítani, rendbe tenni.

Na, de térjünk vissza a hölgyekhez. A lakás nézés után elmentünk egy étterembe, ami már 1951 óta üzemel, ugyanazzal a menüvel. Itt megtörtem a fogadalmamat, hogy csak halat és tengeri herkenytyűket eszem, amíg itt vagyok, és sajnos rendeltem egy vérbeli hamburgert, ami mellé olyan amerikásan, korlátlan sültkrumpli és káposztasaláta járt. Szerencsére nem kapott el az amerikai életérzés, és bár kihasználtam a lehetőséget, de nem ettem magam szét, hogy utána egy napig szenvedjek. Kezdek bölccsé válni, legalábbis az evésben való mértéktartásban.

Ami még szerintem itt nagyon jól működik Kanadában, az a diszpécser szolgálat. Mindig meg kell hagynod a telefonszámodat, és akár autómatával, akár személyesen a diszpécserrel beszélsz visszahívnak.

Éppen amikor befejeztük az ebédünket, kaptuk a hívást, hogy 10 perc múlva megérkezik a vonat. Gyorsan visszamentünk az állomásra, és mivel itt ugyanúgy működik a csomagfeladás, mint a repülőtereken, még meg kellett várnunk, amíg megérkezik a nagy bőrönd.

Na, és akkor itt érkezett el a vidám része a napnak, hogy hogyan logisztikázunk el négy felnőtt nőt, két nagy bőröndöt és egy nagy szivacsot egy középkategóriás autóban. A nővérem és én ültünk hátra a gigantikus szivaccsal, és kértük az elöl ülőket, hogy harminc másodpercenként interjúvoljanak meg bennünket, hogy élünk-e még?

A nagy izgalomban és persze a női csevelyben Denise elfelejtett felhajtani a gyorsforgalmi útra, így az út nagy részét a városon keresztül tettük meg. Az indiai negyeden mentünk éppen, amikor egy férfi úgy döntött, hogy ő kihajt a kétszer két sávos útra körülnézés és elsőbbségadás nélkül, gondolom erős küldetéstudata volt. A gond csak az volt, hogy mi éppen ott voltunk, csikorgó fékekkel, és egy határozott kormány tekeréssel megúsztuk -néhány centivel- a karambolt. Egy pillanatig úgy éreztem, hogy újjászülettem! Ez az eset is igazolta, hogy autózni veszélyesebb, mint repülni!

A másik tanulságom pedig az volt, hogy lehetnek majd jó reflexeim nyolcvan évesen is, de nem ilyen helyzetekben szeretném használni!

Holnap elutazunk három napra Victoria szigetre, ahol nem lesz internetünk, viszont lesz rénszarvas invázió, úgyhogy jövök majd az élményekkel és a képekkel. 🙂

Addig is legyetek jók, vigyázzatok magatokra és egymásra!

Közelgő események

  • Nincs esemény

Hírlevél feliratkozás

Rólam

ligetvari_anita_smallA pályaválasztás során a segítő szakmák felé húzott a szívem. Az ELTE­Természettudományi Karán végeztem mikrobiológus­technikusként, és hét évig dolgoztam a Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ Mikrobiológia Kutatócsoportjában. 2001-ben elvégeztem a MANTRA Alternatív Természettudományi Szabadegyetem 3 éves képzését, ahol parapszichológusi oklevelet szereztem. Ezzel párhuzamosan kezdtem el a Transzperszonális Pszichológia és Légzés Intézet 3+1 éves képzését. 2003-ban transzperszonális pszichológus­légzéstréner oklevelet kaptam, amelyet ma már Transzperszonális Vivation­légzéstrénernek neveznek. 2008-ban kaptam meg a transzrelaxációs­terapeuta oklevelemet. 2011-ben a DONA (Észak Amerikai Dúlák Szövetsége) egyik oktatótanára, Debra PascaliBonaro által tartott posztpartum (gyermekágyi)dúla, majd 2012ben a Napfogyatkozás Egyesület szervezésében Gyászcsoportvezető képzésen vettem részt. Jelenleg a LEA (Lelki Egészségvédő Alapítvány) győri, művészeti terápiás­foglalkoztató képzésén veszek részt. 2001 óta egyéni terápiákat, csoportokat, hétvégi műhelymunkákat, előadásokat vezetek és tartok.