Ligetvári Anita - Noiseg.hu

Welcome to Vancouver!

Welcome to Vancouver! hover background

aug 04
2017

Örömmel jelentem, hogy megérkeztem Vancouverbe! Először is köszönöm nektek a sok érdeklődő és támogató üzenetet, nagyon jól esett!

Próbálok értelmes és élvezetes mondatokat írni, de az agyamnak szerintem 40%-a működik jelenleg megbízhatóan. A Jetlegre – azért nagy betűs, mert ennyire küzd vele az ember – néhány sorig kitérve, csak annyit szeretnék írni, hogy tesztelői üzemmódban van nálam a Melatonin használata, beszámolok majd a hatásáról. Alváshormonnak is mondják, csak éjszaka és sötétben termeli az agyunk. Tehát ezért nem jó a TV előtt szundikálni, mert ilyenkor a szervezetünk nem termel melatonint, és fáradékonyabbak, hangulatilag instabilabbak, szélsőséges esetben depressziósak is lehetünk! Lefekvés előtt kell bevenni, és ez természetes módon segíti a könnyebb alvást és az átállást az itteni napszakokhoz.

Én viszonylag szerencsés ritmusban, este érkeztem (a három órás késés miatt inkább éjszakának mondanám már), ami azért jó, mert rögtön le tudtam feküdni, és nem kellett még egy félnapot fent lennem estig, na, de akkor kezdjük az elején!

Mint azt az első bejegyzésben is írtam, kinyitottam magam, és azt mondtam, hogy nincsenek elvárásaim, jöhetnek a kalandok, a tapasztalások, a komfortzóna átlépések. Vigyázni kell, hogy mit kérsz, mert tényleg annyira támogatnak az Égiek, hogy instant kapod amit kértél!

Nekem, akinek elég nagy arányban csörgedezik német/sváb vér az ereimben, hű vagyok, a rend, fegyelem és következetesség triumvirátusához. Na, ezt tesztelték az Égiek, hogy mennyire tudom kitolni a határaimat már az első nap. Szerintem egyébként elég jól vizsgáztam, bár Torontó és Vancouver között – a tűréshatár legeslegszélén -, többször feltettem magamnak a kérdést, hogy most valóban ennyire Open Your Mind állapotba sikerült átkapcsolnod magad, vagy roppant ügyesen tudod az irányítás elvesztése miatti haragodat elnyomni? Egy spontán önvizsgálatot, és a körülmények miatt csökkentett üzemmódú légzésfolyamatot tartva Kanada közepe felett, arra jutottam, hogy mind a kettő jelen van, jelenleg 40:60 arányban, és meg kell néznem, hogy mióta és miért tudom magamban ennyire elnyomni a haragot? A téma az lélegezendő listára felvéve! Nekem van egy bakancslistám és egy légzéslistám. 🙂

Az egész folyamat onnan indult, hogy sikerült bő egy óra késéssel indulnunk Budapestről, és nekem nettó másfél órám volt az átszállásra Torontóban. Nem voltam túl erős matekból, de ez még számomra is elég nyílvánvaló volt, hogy Mission Impossible lesz. Ekkor lépett be a fenti projekt, Open Your Mind, aztán majd megoldjuk a felmerülő nehézségeket akkor ott a jelenben, némi Égi hátszéllel.

Meg is érkezett, a mellettem ülő kanadai hölgy személyében, aki nagyon sokat segített. Angol és francia tanár révén nagyon szépen, érthetően beszélt, és felajánlotta a segítségét a reptéri koordinációban, mert neki ez hazai pálya volt.

Mivel 9 órát 2 négyzetméteren töltöttünk – az élni és élni hagyni elve alapján – egész jól elbeszélgettünk többek között családról, szülőkről, országokról, alternatív energiatermelésről, félelmekről és a karmáról. Úgyhogy köszönöm őt az Univerzumnak!

De, ha már a karma törvényénél tartunk, rögtön vissza is tudtam neki adni a segítségét, mert Torontó felett a leszállás előtt 5 perccel akkora viharba kerültünk, hogy bármelyik hullámvasút továbbképzésre jöhetett volna. Minimális pánik tört ki a gépen, néhány utastársunk száját rövid sikolyok hagyták el. Az én repülőtéri hoszteszem, pedig pánik rohamot élt át, a kezemet szorongatta, és ott helyben letoltunk egy mini légzéstréninget. Mondta, hogy sokat segített neki, és ezentúl alkalmazni is fogja, mert egy minimális turbulenciánál elindul a félelemhullám, de ezt még tudja kontrollálni. Nagyon hálás volt a spontán oktatásomért, én meg a reptéri vezetéséért! Ez a karma törvénye. 🙂

A gépből kiszállva megdöntöttem a bőrönddel való futás országos idő- és távcsúcsát a torontói reptéri olimpián. Sajnos a csatlakozást így is lekéstem, de kaptam egy másik járatra egy újabb jegyet. Ezen a zónán már új segítőim jöttek, egy magyar fiatal pár személyében, akiknek mind az utazási rutinjuk, és angol tudásuk is meghaladta az enyémet, ők segítettek az új beszállókártyát átvenni. Örültünk, hogy viszonylag hamar van csatlakozásunk, de ez csak pár percig tartott, mert kiírták, hogy a vihar miatt minden gép késik kb. 2 órát! Ezt a kései indulás, a vihar, a reptéri futás után nehezen toleráltam, és éreztem, hogy kezdek visszacsúszni a régi működésembe, ott volt a mélypont, de még az elején elkaptam a folyamatot, és emlékeztettem magam, a „kalandot akartál” kérésemre, akkor tessék itt van, úgyhogy Open Your Mind, és tessék megélni a pillantot!

Annyira sikerült megélnem, hogy jobban belemélyedtem a beszállókártya részleteibe, és akkor ért a felismerés, hogy nekem egy másik gépre szól a jegyem, mint nekik. Az össze verziót átvettük röhögve kissé már kínunkban, mert ekkor már otthon éjjel fél kettőt írtatok,  nekünk már minden bajunk volt, és előttünk állt még a várakozáson felül egy öt órás repülő út Torontóból Vancouverbe. A pár férfi tagja fogalmazta meg jól – és teljesen igazat adok neki -, hogy én nem utazni szeretek, hanem ottlenni”! Mekkora igazság!

Tehát érzékeny búcsút vettünk egymástól, és átbattyogtam az én beszállókapumhoz. Az Égiek szerintem látták, hogy elég lesz mára ennyi, mert mire az én gépem indult, helyreállt a rend, és időben, késés nélkül elindultunk.

A Shrekből a szamár „Ott vagyunk már? kérdését szerintem én többször tettem fel magamnak, pedig nem az Óperencián, csak az Óceánon túlra utaztam.

Közben a reptéri Wi-Fi-t, és a várakozási időt kihasználva, leszerveztük a Nővéremmel Vancouveri átvételemet, ami már csont nélkül lezajlott.

Azt gondoltuk, hogy majd egy Brazil filmbe illő katartikus találkozási jelenetet adunk elő majd a reptéren tizenynolc év után, de néhány elmorzsolható könnycsepp után, ott folytattuk, ahol anno abbahagytuk, és most túl az első közös éjszakán, Nyitott Elmével és Szívvel várjuk a folytatást!

Közelgő események

Hírlevél feliratkozás

Rólam

ligetvari_anita_smallA pályaválasztás során a segítő szakmák felé húzott a szívem. Az ELTE­Természettudományi Karán végeztem mikrobiológus­technikusként, és hét évig dolgoztam a Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ Mikrobiológia Kutatócsoportjában. 2001-ben elvégeztem a MANTRA Alternatív Természettudományi Szabadegyetem 3 éves képzését, ahol parapszichológusi oklevelet szereztem. Ezzel párhuzamosan kezdtem el a Transzperszonális Pszichológia és Légzés Intézet 3+1 éves képzését. 2003-ban transzperszonális pszichológus­légzéstréner oklevelet kaptam, amelyet ma már Transzperszonális Vivation­légzéstrénernek neveznek. 2008-ban kaptam meg a transzrelaxációs­terapeuta oklevelemet. 2011-ben a DONA (Észak Amerikai Dúlák Szövetsége) egyik oktatótanára, Debra PascaliBonaro által tartott posztpartum (gyermekágyi)dúla, majd 2012ben a Napfogyatkozás Egyesület szervezésében Gyászcsoportvezető képzésen vettem részt. Jelenleg a LEA (Lelki Egészségvédő Alapítvány) győri, művészeti terápiás­foglalkoztató képzésén veszek részt. 2001 óta egyéni terápiákat, csoportokat, hétvégi műhelymunkákat, előadásokat vezetek és tartok.